2020. január 14.

Mitől lehet a Fibaro Home Center 3 egy hosszútávon is versenyképes megoldás? - 1. rész

Ahogy ígértük a CES 2020-on történt FIBARO Home Center 3 bejelentés publikálásakor, boncolgatjuk egy kicsit, mitől is lehet nagy durranás ez a vezérlő központ az okos otthonra vágyó lakástulajdonosok számára.


Ahhoz, hogy ezt megértsük, nézzünk egy picit a dolgok mögé felhasználói szemmel. Hogy is áll az okos otthon világ manapság? Az a helyzet, hogy ez a piac, ez a világ is pont olyan, mint számos a fogyasztókhoz eljutni vágyó elektronikai eszköz, technológia az életciklusa elején. Mi, mint otthon tulajdonosok ráharaptunk a csalira, intelligens otthonokat szeretnénk, amik értünk vannak, amik menők, amik kényelmesek, modernek, energia hatékonyak és észszerűek vagy épp felvágósak. Akarjuk, mert a termék, a technológia ezt szeretné, hogy érezzük.
Azonban emlékezzünk csak vissza nem olyan túl régre, amikor az otthoni videózás területén két formátum szállt versenybe nemsokkal egymás után a piacra kerülve, a Betamax és a VHS, amiből később a VHS került ki győztesként és terjedt el széles körben a világon és aligha volt olyan háztartás, ahol ne lett volna megtalálható. Később ugyanezen a piacon a történelem megismételte magát a HD DVD és a Blu-Ray formátumok versenyével. Számos területen követhető hasonló jelenség. Megjelenik egy termék, egy technológia, aminek célja bekerülni az emberek hétköznapjaiba, bekerülni az otthonába és megjelenését követően kihívóval, kihívókkal találja szembe magát hasonló célokkal.
Ez nekünk, fogyasztóknak egyrészről jó, hiszen versenyt teremt, ezáltal a termékek, szolgáltatások fejlődnek és egyre jobb, egyre olcsóbb lesz minden. Másrészről viszont elkezdi tagolni a piacot és vannak olyan időszakok, amik bizonytalanná tehetnek minket annak tekintetében, hogy a sok lehetőség közül - amelyek célja ugyanaz - melyik is lesz az, ami versenyben marad, melyiket kellene választanunk, ha nem rövidtávon szeretnénk tervezni. És jelenleg nagyjából itt tartunk, most van az az időszak, amikor igazán törheti a fejét, akinek most kell döntést hoznia mi kerüljön az otthonába.

Egyrészt választanunk kell, hogy vezetékes vagy vezeték nélküli rendszert szeretnénk-e, amiről azt gondolom egy viszonylag könnyen és racionális alapokon meghozható döntés. Ha vezetékes megoldás mellett döntünk talán (vastagon aláhúzva mondom: talán) egy fokkal könnyebb helyzetben vagyunk és ha nem KNX rendszert választunk, úgy a döntésünkkel egyben gyártót is választunk a főbb építőelemeket tekintve. Ha vezeték nélküli megoldás mellett tesszük le a voksunkat, úgy valószínűleg sokkal nagyobb dilemmával jár megtalálni amit szeretnénk. Hogy miért? Sorolom az okokat:
Vezeték nélküli adatátviteli technológiából sok van. Ezek persze mind különböznek valamiben, jellemzően a felhasználási módjukban, de van belőlük jónéhány, amely régóta velünk van és folyamatosan fejlődik.
Ilyen megoldás például az informatikai és kommunikációs eszközöknél elterjedt Bluetooth vagy a WiFi. Ismerősek ugye? Régóta ismerjük őket, megbízunk bennük, egész jól működnek. Keressünk hát olyan rendszert otthonunk irányítására, ami ezt használja és meg is vagyunk nem? Hát nem egészen. Bár vannak smart home rendszerek ilyen technológiával, alapjában véve egyik sem erre lett kifejlesztve, ami alapvetően nem baj, de hátrányaik épp úgy vannak, mint előnyeik.
Adott néhány olyan rádiófrekvenciás adatátviteli mód (különböző modulációval és kódolással), amelyeket elektronikai berendezések, elektromos készülékek működtetésére, vezérlésére, irányítására fejlesztettek ki. Ilyen eszközök például a garázskapu, a motoros redőny, világítás kapcsoló és még sorolhatnám, amik már egy ideje távirányíthatók a mi kényelmünk érdekében. Ezek a távvezérlési megoldások jellemzően valamilyen 433 vagy 868 MHz-es frekvencián működő rádiófrekvenciás megoldások (RF433, RF868 talán ilyen néven is találkozhatunk velük prospektusokban). Akkor ha ezt amúgy is erre találták ki valószínűleg ilyen rendszer kell nekünk otthonra nem? Csak ismételni tudom az előbbi válaszom: "Hát nem egészen".
Léteznek olyan átviteli megoldások, protokollok, amelyek fejlesztésekor a cél az volt, hogy az internetre csatlakoztatott "dolgok" vezeték nélküli kommunikációját elősegítsék és átjárhatóvá tegyék. Ilyen technológiák többek között a Zigbee és a Z-Wave. Bár különböznek egymástól mindkettő célja az, hogy alacsony energia felhasználás mellett viszonylag nagy távolságból, alacsony sávszélességgel kommunikációt biztosítson eszközök között úgy, hogy az eszközök önmaguk is aktívan részt tudnak venni a többi eszköz kommunikációjában így egy hálót létrehozva biztosítsák a zavartalan adatátvitelt kedvezőtlen körülmények között is. Szóval akkor választunk egy ilyen rendszert és kész is vagyunk, jöhet a telepítő csapat? Majdnem :)
Szóval akkor a helyzet tényleg nem egyszerű? Nagyon nem. Sem a gyártóknak, sem nekünk vásárlóknak. Egy gyártó - figyelembe véve a fejlesztési és gyártási költségeket - aligha teheti meg, hogy termékeit elérhetővé teszi vásárlóinak a fent felsorolt mindegyik technológiával egyenként, hogy bármilyen rendszert is választ a kedves felhasználó biztosan az ő termékét válassza az egyik építőelemnek. A vásárlóknak sem jó, mivel a gyártók kötöttsége piaci tagozódást eredményez, lesznek olyan gyártók, akik csak az egyik, mások a másik technológiát támogatják, így nehéz (ha nem lehetetlen) összeállítani olyan rendszert, amelyben minden olyan gyártó terméke benne van, amit mi szeretnénk.
Ezen felül tovább nehezíti dolgunkat az, amit fentebb említettem, hogy nem minden technológia való mindenre. Egy Zigbee kommunikációs csatornán, aminek adatátviteli sávszélessége 250 Kbits/sec nem fogunk pl. zenét továbbítani (csak szemléltetésként egy szerintem hallgatható minőségű mp3 formátumú zeneszám sávszélesség igénye 256 Kbits/sec-nél kezdődik). A Zigbee nem erre való! Arra való, hogy kis adatigényű kommunikációt hajtson végre eszközök között nagyon alacsony energia felhasználással, akár elemről működtetve hosszútávon is (pl. a hőmérő el tudja mondani a központi egységemnek, hogy hány fok van éppen a nappalimban, vagy a központ szólni tudjon az előszoba világításnak, hogy kapcsoljon fel). A Wifi sávszélessége ma már óriási. Ha modern wifi hálózatunk van, akár egyszerre több részét is nézhetjük a Gyűrűk urának 4K-ban anélkül, hogy az SSH videó csatornája akadozna közben. Cserébe, ha mindezt elemről szeretnénk üzemeltetni, bizony kénytelenek lennénk elfogadni, hogy az annak idején csak laposelemként ismert telep bizony sikkes tápellátási megoldás egy hőmérőnek, hacsak nem szeretnénk az elemet kétnaponta cserélni.

Ennek a kialakult állapotnak a fontosságát az is jelzi, hogy olyan vezető technológiai cégek, mint az Apple, az Amazon, a Google és a Zigbee Alliance tagjai (pl. az Ikea, Somfy, Legrand, Signify stb.) egy hónapja (2019. decemberében) bejelentették, hogy közösen olyan munkacsoportot állítanak fel, aminek feladata egy nyílt szabvány kidolgozása célzottan okos otthon eszközöknek. Persze szerintem valójában van abban némi irónia, ahogy ezek a cégek az idő során megalkották a saját rendszereiket és megoldásaikat, ami kis túlzással csak az övüké és persze a legjobb és nem kell más, most pedig az asztalra csapnak, hogy
Ejha, micsoda káosz van itt, mi ez a sok különálló megoldás?! Azonnal kell valami szabvány, mert tarthatatlan, amit mások csinálnak!
Ne legyenek kétségeink afelől, hogy ez egyszer valóban meg is fog valósulni, nincs más dolgunk, csak kivárni azt.

Természetesen mi nem fogunk addig várni :) Hamarosan folytatjuk és  elmondjuk mit tudunk addig is tenni és miben segíthet nekünk a FIBARO HC3.





Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen segítünk az Ön otthonát is kényelmesebbé tenni.

Kérje INGYENES konzultációnkat, visszahívjuk Önt!

2020. január 10.

Stílusos 10. évforduló - Fibaro Home Center 3

A FIBARO a 2020 CES kiállításon Las Vegasban bemutatta legújabb termékét a Home Center 3 központi egységet. A vállalat ezzel a forradalmian új termék bevezetésével ünnepli 10. évfofrulóját, amivel új színt hoz az okosotthonok világába.



A központi egység az intelligens otthoni rendszer kulcsfontosságú eleme. Ez az automatizálási rendszer magja, amely biztosítja, hogy minden eszköz úgy működjön, ahogy szeretnénk. Az új FIBARO központ a legerősebb eszköz a piacon. Nagyon gyors, sokkal biztonságosabb és átfogóbb lett, mint az előző verzió. Mostantól nemcsak a Z-Wave protokollt támogatja, hanem a legnépszerűbbeket is, többek között a NICE, a ZigBee és a Wi-Fi protokollokat. A teljes körű Home Center 3 erőssége a hatékonyságában és kiváló minőségű alkatrészeiben rejlik, amelyek lehetővé teszik, hogy évekig a legjobb teljesítményt biztosítsa.

Egy, ami mindent visz


A Home Center 3 egy okos otthon központ, ami FIBARO eszközöket kezel Z-Wave protokollon, vagy akár 100 NICE eszközt kombinálva. Ha ez nem lenne elég, akkor a ZigBee-re is készen áll, így a felhasználók integrálhatják eszközeiket a szabványos protokoll használatával. A nagy teljesítményű összetevőket és chipeket úgy tervezték, hogy szoftverfrissítésekkel új funkciók bevezetésére legyenek képesek. Az Ethernet port és a Wi-Fi átjáró a hálózati kapcsolatok sokféleségét és szélesebb skáláját biztosítja, mint valaha. Mostantól a piac legfejlettebb intelligens otthoni átjárójáról beszélünk, amely készen áll  további szolgáltatások fejlesztésére.




A gazdag belső nem minden


A Home Center 3 központi egységet tudatosan úgy alakították ki, hogy a legjobb esztétikai élményt nyújtsa. Itt nem csak a megjelenésről van szó, hanem az érzésről is. Elegáns alakja a fekete és rézvörös színek harmonikus játékának eredménye. A készülék felülete egy speciális technológiával lágy tapintású borítást kapott, amin nem hagynak nyomot az újlenyomatok. Ez a finom kialakítás lehetővé teszi, hogy a készülék szó szerint elhelyezhető legyen bárhol, anélkül, hogy megváltoztatná környezetét. Ez azt jelenti, hogy bármilyen más eszköz mellett megtalálja helyét, bármely belső térbe beleillik.




10 év tapasztalat az okos otthon világában

Az új eszközök fejlesztése sokat jelent a FIBARO számára. A felhasználói tapasztalatok lehetővé teszik, hogy olyan funkciókat hozzunk létre, amelyekre manapság az ügyfeleknek valóban szüksége van. A legújabb központi egységet a 10 éves piaci tapasztalatunk alapján fejlesztettük ki figyelembe véve a felhasználók, okosotthon telepítők és üzletfejlesztők javaslatait világszerte. A végeredmény egyértelmű, az eszköz beépített antennákkal rendelkezik, amelyek segítségével optimálisan kiterjeszthető a hatótávolság, nem igényel vezetékes kapcsolatot a routerrel - a Wi-Fi megkönnyíti ezt. Az intuitív rendszerbeállítási varázsló segíti a felhasználót az első lépésekben, a telepítőket a fejlesztési folyamatokban, és úgy van beállítva, hogy lehetőséget biztosít további igazán hasznos funkciók beállítására.
Csakúgy, mint minden egyes FIBARO eszköz, a vadonatúj Home Center 3-nak is helyt kell állnia az intenzív fejlesztések mezején, alkalmasnak kell lennie a folyamatos fejlesztések befogadására, az elektronika világából és a felhasználóktól érkező folyamatosan fejlődő és növekvő igények kezelésére. Ezek azok a pontok, amik lehetővé teszik, hogy ez a központi egység hosszú távon sikeresen tudja venni az ipar változása okozta akadályokat. Ez az elgondolás hozzájárul az ügyfeleknél felmerülő problémák csökkentéséhez és az ökológiai lábnyomot is minimalizálja. A neves gyártók által piacra dobott számos intelligens eszközhöz hasonlóan, a FIBARO rendszeres frissítésekkel támogatja a Home Center 3 felhasználóit, amelyek naprakészséget és kompatibilitást biztosítanak a rendszerbe történő új integrációkhoz, valamint kizárják az alacsony minőségű eszközöknél tapasztalható meghibásodásokat éppúgy, mint a kiöregedő hardvereknél tapasztalható szükséges eszköz cserét.





Biztonság és stabilitás


Az okos otthon biztonsága és stabilitása mindig a legfontosabb kérdés volt a FIBARO számára. Ezért a vállalat együttműködik a világ vezető biztonsági szakértőivel, mint például a Kaspersky-val, hogy első osztályú védelmet nyújtson az okos otthonokra irányuló, egyre növekvő rosszindulatú támadások ellen. A titkosított adatátvitel a helyi és külső kapcsolatok védelmének első eszköze. Átgondolt és kiváló minőségű komponensek használatával a készülék képes internet-, és felhőhozzáférés nélkül is működni és a kulcsfontosságú funkciókat ellátni az otthonokban. Éppen ezért nincs kockázata annak, hogy a riasztó rendszert kikapcsoljuk, ha nincs internetkapcsolat, mert a szolgáltató épp karbantartást végez.
A biztonságot fokozza a kettős rendszer mentési funkció az eszközre és a felhőbe, a rendszer állapotát folyamatosan figyelő szolgáltatás, valamint egy négymagos processzor és 2 GB memória. Ha összehasonlítjuk a piacon lévő más eszközökkel, ez az okos otthon központ lényegesen gyorsabb, és több feladatot  képes elvégezni egy szempillantás alatt. Az egész fejlesztési folyamat során a tökéletes hardver és szoftver szinergia volt a fő cél. Az összetevők kiterjedt tesztelése és a nagy teljesítményű szoftver lehetővé teszi számunkra, hogy példátlan eredményeket érjünk el gyorsaságot tekintve, miközben a rendszer stabilitását és kiszámíthatóságát megőriztük.
A Home Center 3 megkapta a VDE, az elektromos eszközök biztonságát garantáló független kutatócsoport tanúsítását: CB tanúsítvány és EU-típusú vizsgálati tanúsítvány.


Kezdőknek és szakértőknek egyaránt


A központi egység beállítási folyamata értelemszerű és intuitív, amely lépésről lépésre végigvezeti a felhasználót a rendszer telepítésében. A telepítővarázsló magában foglalja az automatizálás alapvető paramétereit és számtalan hasznos funkciót, amelyek megoldják a felhasználók legégetőbb igényeit (automatizálási jelenetek). Ez a legegyszerűbb mód a FIBARO okos otthon életre keltésére, beállítására. A tapasztalt felhasználók és szakértők értékelni fogják a kulcsfontosságú funkciók elérhető hadát, amelyek létrehozásában a FIBARO szakértők az általuk megosztott korábbi tapasztalatokat vették figyelembe, ideértve az automatizálás testreszabási lehetőségét olyan eszközökkel, mint például a blokk jelenetek, LUA események vagy a Quick App-ok. Csak a csillagos ég szabhat határt, ha ilyen széleskörű lehetőségek állnak rendelkezésünkre egyetlen okos otthon rendszeren belül.

Technikai adatok

Az új eszköz, a FIBARO Home Center 3 debütálása egybeesik a vállalat 10. évfordulójával. Kiváló alkalom ez egy ilyen korszerű, fejlett eszköz bevezetésére. Forradalmi hardver képességek felhasználói élmény (UX) tervezési lehetőségekkel - mindez egy eszközben. Az eszköz a FIBARO felhasználókkal és telepítőkkel szoros együttműködésben lett kifejlesztve, felmerült igényeikre válaszul, így lehetőséget biztosítva egy olyan okosotthon rendszer létrehozására, amire mindig is vágytak és ami készen áll a jövő technológiáira. Nagy figyelmet fordítottak az intuitív és egyszerű BUI felületre, amely 10 nyelven elérhető, (például lengyel, angol, német, francia, orosz, spanyol vagy olasz nyelven,) ezzel segítve a FIBARO rendszer telepítők munkáját szerte a világon.

Ön is szeretne egy okos otthon rendszert? Akár egy új Home Center 3 központtal? 

Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen segítünk az Ön otthonát is kényelmesebbé tenni.

Kérje INGYENES konzultációnkat, visszahívjuk Önt!



Forrás: https://newsroom.fibaro.com/en/ces-2020-home-center-3-the-most-advanced-smart-home-gateway-on-the-market/
A termék gyártói oldala: https://www.fibaro.com/hu/products/home-center-3/

2019. április 16.

Okos funkciók: Intelligens árnyékolás

A lakások és különböző életterek árnyékolása nem újkeletű dolog. Nagyszerű dolog a napsütés, de ahogy a mondás is szól: "Jóból is megárt a sok", néha bizony szeretnénk egy kicsit árnyékosabb, hűvösebb helyen tartózkodni, vagy éppenséggel kizárni a külső szemlélődőket abból, amit épp csinálunk. Manapság egy okos otthon rendszerrel ennél jóval összetettebb feladatokra használhatjuk árnyékolóinkat és sokkal egyszerűbben, mint valaha. 


Az újonnan épülő ingatlanok esetében a három leggyakrabban alkalmazott árnyékolási eszköz az ablakokon a redőny, a zsaluzia és a roló. Ezen népszerű árnyékolókból ma már számos motorizált változat érhető el. Az egyszerűbbek fali kapcsolók segítségével irányíthatók az általában drágább megoldások távirányítású kezelhetőséget biztosítanak. Mindkettő változat az otthonunk kényelmesebb használatát biztosítja, hiszen nem nekünk kell ezeket az árnyékolókat reggelente vagy esténként egyenként felhúzni és leengedni, hanem egyetlen gombnyomással egy motor teszi meg helyettünk.

Bár vannak kivételek, általánosságban elmondható, hogy a legtöbbször drágább, rádiós távirányítóval szerelt megoldások ugyan valóban távirányíthatók, azonban más rendszerekkel nem képesek együttműködni. Miért kellene a redőnyeinknek együttműködnie más rendszerekkel?

Az intelligens árnyékolás többet nyújt

Egy okos otthon rendszerrel irányított árnyékolás a távirányítós megoldásnál is kényelmesebb és hasznosabb, hiszen:

Hagyományos (azaz nem távirányítós, olcsóbb) motoros megoldás estén is távirányítható

Az okos otthon árnyékolásért felelős vezérlő moduljainak nincs  szükséges a rádiós motorok vezérlő elektronikájára ahhoz, hogy működtesse az eszközöket. A lehető legegyszerűbb és legolcsóbb motorokkal is együttműködik. Az okos otthon rendszer lehetőséget nyújt a távirányításra akár különböző távvezérlők, akár a mobil telefonunk segítségével.

Távolról is elérhető

Az otthon vezérlő rendszeren keresztül az árnyékolóinkat nem csak akkor tudjuk irányítani, ha otthon vagyunk. Megtehetjük ezt bárhol, ahol Interneten keresztül kapcsolódni tudunk az otthoni rendszerünkhöz.

Az időjárás fontos tényező

Bizonyos árnyékolók esetében pl. rolók, egyes zsaluziák az árnyékoló állagának megóvása érdekében nagy szél esetén fel kell húzni azokat. Egy időjárás állomás segítségével azonnali információ áll rendelkezésre például a szélerősségről, esőről így a rendszer azonnal képes erre reagálni akkor is, ha mi épp nem vagyunk otthon.
Erős napsütés esetén segít megelőzni a helyiségek felmelegedését, árnyékolással megakadályozhatja, hogy a szobát az általunk kívánt hőmérsékletnél jobban felmelegítse a besütő nap.

Még kényelmesebb tud lenni, akár egyetlen gombnyomás nélkül is működik

A redőnyök felhúzása reggelente és leengedése esténként egy napi rutin feladat, ami amellett, hogy motoros árnyékolás esetén akár szobánként csak 1-1 gombnyomás lehet mégis csak egy olyan funkció, amit igazán elvégezhetne helyettünk valaki. Például az otthon vezérlő központunk. Szokásainkhoz igazítottan program alapján a rendszer képes ezt a feladatot elvégezni helyettünk, így még inkább azt érezhetjük, hogy az otthonunk értünk van. Mindezt oly módon képes elvégezni, hogy a lehető legnagyobb komfort érzetet nyújtsa számunkra.

Maximális komfort

Szelíd ébresztés
- Az időzített árnyékoló működtetés kényelmes dolog. Ha hétköznaponként minden reggel 6-kor kelünk, hétvégén pedig 7:30-kor, akkor a rendszer ennek megfelelően fogja felhúzni a redőnyöket reggel. Azonban ezt akkor is meg fogja tenni, ha szabadságon vagyunk és épp eszünk ágában nem lenne 6-kor kelni. Megtehetjük hát, hogy az ébresztésünkhöz igazítjuk az árnyékolók működését is. Akár szobánként eltérően, hiszen a gyerekek nyári szünetben biztosan szeretnek tovább lustálkodni, mint mi. Az ébresztésnek sem kell feltétlenül úgy történnie, mintha ránk kapcsolnák a napot. Ez történhet szépen fokozatosan, velünk együtt ébredezve pl. 3-5 perc alatt fokozatosan apránként húzza fel a redőnyt a rendszer, akár lágy ébresztő zenét kapcsol az erre alkalmas multimédiás berendezés segítségével.

Mindig máskor sötétedik - Ahogy az évszakok váltakoznak, úgy a nappalok és éjszakák hossza is változik folyamatosan. Este mire besötétedik a legtöbb ember világítást kapcsol és szereti leengedni az árnyékolókat, hogy a külső bámészkodó szemek elől elrejtse azt, amit épp az otthonában csinál. Az okos otthon rendszer alkalmazkodik a napszakokhoz, mindig pontosan tudja mikor van napfelkelte és napnyugta, így ezeket a szokásainkat igazítani tudja a tényleges besötétedéshez, ami valljuk be nagyszerű dolog, hiszen télen olykor már délután 5-kor sötét van, nyáron pedig még este 9-kor is világos.

Sötétben aludni és szellőztetni egyszerre - Sokan vannak, akik éjszaka nem szeretnek klímát használni, hogy kellemes hőmérsékletben tudjanak aludni, hanem kihasználják az éjszakai hűvösebb levegőt és míg alszanak a redőnyöket részben vagy egészben felhúzzák, hogy a szoba hőmérséklete lehűljön. Ezzel általában az a probléma, hogy amikor erre szükség van, az a nyári időszakok és ilyenkor bizony a nap is korán kel. Valószínűleg sokkal korábban, mint mi szeretnénk, de a redőnyök nyitottsága miatt a fény is bejut a szobába a friss levegővel együtt. Az otthon vezérlő rendszert többféle módon programozhatjuk ennek a feladatnak a megoldására. Egyrészt képes arra, hogy a redőnyöket automatikusan részben vagy teljesen felhúzza az éjszaka folyamán, hogy a friss levegőt beengedje a szobába. Ha ezt nem szeretnénk, akkor ezt az opciót mi magunk tudjuk megtenni, egyszerűen felhúzzuk akkor és annyira, amikor és amennyire szeretnénk. Másrészt a rendszer le fogja tudni húzni a redőnyöket a napfelkelte előtt, hogy mire a nap felkel a szobában továbbra is sötét legyen és mi zavartalanul tudjunk aludni.

Kint és bent - Megtörtént esetet mesélünk el: Egy családi házban távirányítós motorizált redőnyök voltak beszerelve és egy olyan redőnyvezérlő központ, ami időzítve volt arra, hogy az összes redőnyt felhúzza reggel 6-kor és engedje le este 1/2 8-kor. Egy hétvégi nyári napon a család a kert végében grillezett a barátokkal. A terasz ajtón mentek ki a házból az udvarra, ami nyitva volt, hogy közlekedni tudjanak. Mindenki az udvaron volt, remek volt a hangulat, amikor is elérkezett az este fél 8-as időpont és az automatika elkezdte leengedni az összes redőnyt a házban. A ház tulajdonosa észlelte ezt az udvar végéből, gyorsan átfutott a gondolatain, hogy a bejárati ajtó zárva van, az összes lakás kulcs a házban van és a redőny távirányítók is értelem szerűen a házban voltak. Elkezdett futni a ház felé, hogy a terasz ajtón bejusson a házba, de sajnos elkésett és a rendszer kizárta őket a házból. Nem volt egyszerű feladat bejutni ezt követően a házba és másnaptól a program kikapcsolásra került, manuálisan húzták fel és engedték le a redőnyöket onnantól. Egy intelligens árnyékolás vezérlés esetén ez nehezen elképzelhető. Egyrészt manapság szinte kizárt, hogy valakinek a mobilja ne legyen nála a családból bárhol is tartózkodik. Ha egy mobil kéznél van, hozzáférünk az otthonunkhoz, felhúzzuk a redőnyt és bemegyünk a házba (a fenti példa alapján). Másrészt különböző jeleneteket építve a rendszerben gombnyomással közölhetjük a rendszerrel, hogy épp kerti partit tartunk, és amíg mi partizunk, az otthonunk nem fogja bezárni a közlekedő útvonalon az árnyékolókat, és például a locsoló berendezést sem indítja el, hogy elázzunk focizás közben :)

Okos klimatizálással együtt, jelentős energiát takarít meg

Az árnyékolás egyik jelentős szerepe a nevében rejlik, árnyékot biztosít például a napfény elől. Mindenki szereti, ha otthonában a neki megfelelő hőfokú a környezet az egyes helyiségekben. Egy erős napsütéses napon ez viszonylag könnyen megváltozhat, hiszen az ablakon besütő napsugarak könnyedén melegítik fel a szoba hőmérsékletét. Ilyenkor két dolgot tehetünk: 1. bekapcsoljuk a klíma berendezést és lehűtjük a levegőt, 2. megpróbáljuk megakadályozni, hogy felmelegedjen a levegő.
Talán nem kell túlmagyaráznunk, hogy a második megoldás sokkal költséghatékonyabb az elsőnél. Azzal, hogy az okos otthon rendszer érzékeli az egyes szobák hőmérséklet emelkedését képes arra, hogy az árnyékolók segítségével besötétítsen és ne engedje felmelegedni a levegő hőmérsékletét. Természetesen a rendszer képes alkalmazkodni hozzánk, így ha otthon vagyunk és nem szeretnénk sötét szobákban lenni, úgy nem, vagy csak részlegesen árnyékol és ilyenkor előnyben részesíti a klíma berendezéssel történő hőmérséklet szabályozást. Azzal, hogy napközben, amikor a családtagok távol vannak az árnyékolókkal próbálja szinten tartani a lakás hőmérsékletét jelentős energiát takarít meg nekünk, hiszen alacsonyabb hőmérsékletről kell lehűtenie a lakást mire hazaérkezünk.

Jelenlét szimulációval növeli otthonunk védelmét

A bűnügyi felmérések alapján kiderül, hogy a legtöbb betöréses bűncselekmény elkövetője a betörés helyszínét előre kifigyeli és olyankor követi el a bűntettet, amikor a lakók nincsenek otthon. Ezt megelőzve egy hatásos védekezés lehet a jelenlét szimuláció arra az esetre, ha hosszabb ideig távol tartózkodunk az otthonunktól például nyaralunk. A jelenlét szimuláció több eszközt használ arra, hogy a külső szemlélővel elhitesse, hogy a család otthon tartózkodik. Ilyen eszköz például a világítás és az árnyékolás is. A fényeket megfelelően fel és lekapcsolva, az árnyékolókat a szokásainknak megfelelően mozgatva a külső megfigyelő nehezen tudja eldönteni, hogy valóban van-e otthon valaki vagy sem, így hozzájárul otthonunk védelméhez.

Meggyőző?

A fenti funkciók ismertetésével könnyen belátható, hogy ha valaki motoros árnyékolást szeretne otthonába építeni, nem érdemes csak az árnyékolás területében gondolkodnia, egy okos otthon rendszerrel megvalósított megoldással lényegesen több funkciót és szolgáltatást kap a pénzéért és sokkal magasabb kényelmi szintet érhet el otthonában.
Természetesen nem csak az említett három árnyékoló megoldás esetén megvalósítható mindez, gyakorlatilag szinte mindenre létezik megoldás az elektromos függöny mozgató motoroktól a motoros terasz árnyékolókon át intelligens üveg árnyékoló fóliákig. 


Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen segítünk az Ön otthonát is kényelmesebbé tenni.

Kérje INGYENES konzultációnkat, visszahívjuk Önt!

2019. március 20.

Okos funkciók: Világítás vezérlés

A mindennapi életünk, közérzetünk, hangulatunk nagyban befolyásolja a körülöttünk lévő környezet több tulajdonsága is. Ezen tulajdonságok egyike a fény. Gondoljunk csak bele, mennyivel más hangulatban indulunk neki egy napnak reggel, ha süt a nap. Nincs ez másként az otthonunkban sem. A fényviszonyok helyes megválasztása kényelmesebbé, otthonosabbá tudja változtatni lakásunkat, és ebben nagy segítségünkre lehet okos otthon rendszerünk.


Automatizált világítás kapcsolás

Az automatizált világítás kapcsolással gyakorlatilag nem mást tudunk megvalósítani, mint olyan sorrendben és akkor kapcsolunk fel vagy le egy-egy világítótestet, lámpát automatikusan, mintha mi magunk tennénk ezt kapcsolók segítségével. Azt, hogy mit és mikor kapcsolunk fel vagy épp le, csak rajtunk múlik. Egy vagy több világítás kapcsolását különböző eseményekhez tudjuk kötni. Ilyen események lehetnek például:

  • Időzítés, azaz egy bizonyos időpont bekövetkezése
  • Napszakok változása, pl. felkel a nap és reggel lesz
  • Egy mozgás érzékelő mozgást jelez
  • Megnyomunk egy gombot
  • Kinyitunk egy ajtót

Gyakorlati példa, ha kinyitjuk a bejárati ajtót, akkor kapcsolódjon fel a világítás az előszobában, vagy ha lemegy a nap, akkor az udvari világítás kapcsoljon fel és este 10 órakor kapcsoljon le. A világítás vezérlés nagyon fontos szerepet tölt be a jelenlét szimuláció biztonsági funkcióban is, hiszen rendszerünk úgy tesz, mintha mi otthon lennénk, azaz többek között helyettünk is tudja a világítást fel-le kapcsolni, ami a külső szemlélőnek pont úgy néz ki, mintha mi tettük volna.

Fényerő szabályozás

A fényerő szabályozás egy kicsit "elegánsabb" módja a világítás kapcsolásnak. Nagyszerűsége sokoldalúságában rejlik. Egy un. Dimmer segítségével nem csak fel és le tudjuk kapcsolni bármelyik világításunkat, hanem lehetőségünk van a lámpákat különböző fényerővel felkapcsolni, ami nagyban segít a kívánt hatás elérésében. Ha egy lámpánk fényerőszabályozhatóvá válik, képesek leszünk különböző helyzetekben más és más céléra használni azt. Ezen kívül, ha a világításunkat mindig csak akkora fényerővel működtetjük, amennyire szükségünk van, jelentős energiát takaríthatunk meg.
Gyakorlati példa, ha a hálószobából a mosdóba a közlekedőn át jutunk el, akkor ugyanazt a lámpát a közlekedőben nem csak arra használhatjuk, hogy sötétben teljes fényerővel fogadjon minket, ha hazaérünk, hanem arra is, hogy éjszaka, mikor alvás időben elindulunk a mosdó felé csak minimális fényerővel kapcsoljon fel, hogy könnyebben eljussunk a mosdóba, de az álmot ne verje ki a szemünkből.

Nagyon fontos tudnunk, hogy nem alkalmas minden fényforrás arra, hogy fényerejét szabályozzuk. Míg a hagyományos és halogén izzók mindegyike úgy a hagyományos és kompakt fénycsövek egyike sem alkalmas a fényerő szabályozásra. A LED izzókból létezik ilyen is és olyan is, fontos, hogy szabályozhatót (dimmable) válasszunk, ha ez a célunk vele. A LED szalagok jellemzően szabályozható fényforrások, de működtetésükhöz megfelelő LED szalag vezérlőre van szükség és jellemzően hangulat vagy dekorációs világításként használjuk őket.

Hangulat és dekorációs világítás

A fő fényforrásokon kívül általában használunk egy vagy több hangulat és/vagy dekorációs világítási célt szolgáló lámpát otthonunkban. Ezeknek a világításoknak az a célja, hogy megfelelő hangulatot teremtsenek bizonyos tevékenységekhez, élethelyzetekhez. Ilyen világítás lehet akár egy egyszerű álló lámpa, vagy falikarok a helyiségben, esetleg fehér vagy színes rejtett LED szalag világítás.
Az ilyen jellegű világítási funkciókat általában jelenet vezérléssel használjuk az okos otthon rendszerekben. A jelenetek lehetővé teszik egy vagy több vezérlési lépés automatizált végrehajtását az adott jelenet céljának megfelelően.


Gyakorlati példa, hogy létrehozunk egy jelenetet olvasáshoz, vagy TV nézéshez. Ha olvasni szeretnénk a nappaliban, egyszerűen elindítjuk az olvasás jelenetet, ami lekapcsolja a nappaliban a fő világítást, fél fényerővel felkapcsolja a hangulat világítást és bekapcsolja a kedvenc olvasó fotelunk felett belógó állólámpát. Ha TV-t szeretnénk nézni és elindítjuk a TV nézés jelenetet, a nappali fő világítását a rendszer lekapcsolja, leengedi a redőnyöket a nappaliban, bekapcsolja a TV-t, valamint a TV mögé épített színes LED világítást és 5 percig 50%-on a hangulat világítást, amit 5 perc alatt fokozatosan elsötétít (5 perc alatt elhelyezkedünk, megtaláljuk a távvezérlőt a TV-hez stb.)

Fogadófény

A fogadófény funkció szerepe, hogy ne egy sötét, barátságtalan lakásba érkezzünk haza, hanem úgy fogadjon minket otthonunk, mintha szeretettel várna minket haza minden alkalommal, amikor elmegyünk otthonról. Képzeljük el, hogy elsőként érkezünk haza, az autónkkal megállunk a kapu előtt, a kapu kinyílik, az udvari világítás felkapcsol, a garázskapu felnyílik, a világítás a garázsban felkapcsol. Mire az autóból kiszállunk és a lakásba érünk a közlekedőben és azokban a helyiségekben, ahová hazaérve először menni szoktunk (pl. gardrób, étkező stb.) felkapcsolt világítás fogad. Mintha valaki várna minket és az sem baj, ha tele a kezünk, nem kell a kapcsolók után kutatni a falakon.

Kísérőfény

Világítás kapcsolással és fényerő szabályozással vegyesen az igényeknek megfelelően lehetőségünk van kísérőfény kialakítására. A kísérőfény feladata a nevéből sejthetően az, hogy olyan fényviszonyokat teremtsen, ami segít nekünk abban, hogy tájékozódjunk miközben közlekedünk, de nincs szükségünk arra, hogy teljes fényerővel világítsunk.
Gyakorlati példa, ha éjszaka a mosdóba szeretnénk eltalálni, elég, ha a lámpák halványan világítanak, mivel nem szeretnénk ha a túl erős fény kiverné az álmot a szemünkből. Vagy képzeljük el, hogy az emeleti közlekedő segítségével sötétben próbálunk meg átmenni egyik helyiségből a másikba. egy halvány világítás a folyosón pont elegendő ahhoz, hogy lássuk hol a lépcső, így elkerülhetjük a véletlen baleseteket.


Mint mindenben a világítás vezérlésben is akkor járunk a legjobban, ha többféle célú, fényerejű, szín-hőmérsékletű megoldást kombinálunk otthonunkban, hiszen így tudjuk a lehető legsokoldalúbban kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket.

Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen segítünk az Ön otthonát is kényelmesebbé tenni.

Kérje INGYENES konzultációnkat, visszahívjuk Önt!