2020. augusztus 1.

Okos funkciók: Intelligens fűtés vezérlés 3. rész - Padlófűtés, elektromos fűtés, Fan-coil

A sorozat előző részeiben megismerkedtünk azzal, hogy általánosan miért jó nekünk a fűtés szabályozás és azzal is hogyan tudjuk mindezt egyszerűen megvalósítani, ha radiátoros fűtésünk van, akár egy panel lakásban is. A mostani részben megtárgyaljuk mit tehetünk, ha hagyományos padlófűtési rendszerünk, vagy elektromos fűtésünk van. Persze mindezt a lehető legegyszerűbben.


Hogyan működik a padlófűtés

A hagyományos vízzel működő padlófűtés által nyújtott komfortot biztosan sokan szeretik. Működése abban megegyezik a radiátoréval, hogy melegvíz kering a rendszerben, azonban míg a radiátornál 1-1 célzott eszköz, maga a radiátor az, ami a hőt átadja a környezetének, addig a padlófűtés esetén a melegvíz a padlót melegíti fel, ami felmelegedését követően átadja azt a környezetének, az épület ezen szerkezeti eleme tehát maga a hőleadó eszköz is önmagában. A padlófűtés rendszerekben a keringetett víz hőmérséklete alacsony (40-50°C). A melegvíz lassan melegíti át a padló közegét, így lényegesen lassabban érzékelhető az adott helyiségben a fűtés eredménye, ugyanakkor a padozat hőtehetetlensége miatt jóval tovább képes átadni a leadott hőt, mint ameddig a fűtés valójában működik, azaz lassabban is hűl ki.

Technikai megvalósítását tekintve a kialakításra általában úgy kerül sor, hogy a kisebb és azonos funkciójú helyiségeket leszámítva minden helyiség legalább egy önálló fűtési körrel rendelkezik, azaz eleve úgy van kialakítva a fűtési rendszer, hogy alkalmas a helyiségenkénti fűtés szabályozásra is. Ezek a fűtési körök általában 1 vagy több un. osztó-gyűjtő csatlakozóban találkoznak, itt kerül elosztásra az ide érkező melegvíz az egyes körökbe és ide érkezik vissza a lehűlt víz is a helyiségekből. Az osztó-gyűjtő csatlakozókon szelepekkel van lehetőség az egyes körök melegvíz igényét szabályozni.

A feladat tehát nagyon egyszerű, nincs más dolgunk, mint az egyes helyiségekben mérnünk kell a hőmérsékletet, és ha az kevesebb, mint amit mi szeretnénk, akkor be kell kapcsoljuk a kazánt, hogy állítson elő melegvizet a fűtéshez és ki kell nyitnunk annak a fűtési körnek vagy köröknek a szelepét, ahova a melegvizet el kell juttatnunk.



Az első részben ismertetett időszaktól eltérő hőmérséklet kialakítását tehát padló fűtés esetén is egyszerűen meg tudjuk tenni, azonban érdemes figyelembe venni ezen fűtési módszer tehetetlenségi tényezőjét. Nem fogunk tudni gyorsan hőmérsékletet változtatni egy padlófűtéssel ellátott helyiségben, ha mégis ezt szeretnénk tenni, nem feltétlenül lesz gazdaságos a megoldás. Íme egy példa rá:


Ha a fűtési rendszerünknek megadjuk, hogy este 10 órától a fürdőszobában elegendő a 18°C, mivel akkor általában nincs használatban, akkor a fűtés este 10 órától ott leáll, a levegő lassal lehűl. Ha a reggeli családi napindításkor - ami reggel 6:30 és 7:15 között van - szeretnénk, hogy a fürdőszobában kellemes 22°C legyen, akkor bizony jóval 6:30 előtt el kell kezdeni fűteni a fürdőszobát ahhoz, hogy a lassú padlófűtéssel elérjük ezt a hőmérsékletet (sok tényezőtől függ, de legyen pl. 5:30, amikor indítani kell a fűtést). Miután a fürdőszoba felmelegedett és a fűtés kikapcsol, még akár 2-3 órán át is kellemes 22°C körüli hőmérséklet lehet a helyiségben, holott a család már rég iskolában, munkában vagy épp úton van. Látható, hogy bár a kényelem szempontjából elégedettek lehetünk, az energia hatékonyságot tekintve koránt sem. Az ilyen esetekre remek kiegészítő megoldást nyújthat egy elektromos fűtő berendezés (pl. elektromos radiátor stb.), ami gyorsan és rövid időre képes meleget előállítani és gazdaságosabban, mintha a teljes padlófűtési rendszerünket indítanánk be. Az ilyen rövid kampány szerű időszakokra az okos otthon rendszer képes az elektromos fűtést ugyanúgy munkára fogni és megvalósítani az általunk beállított hőmérsékletet.

Az előre jól behatárolható és nem rövid időre történő hőmérséklet módosítások természetesen itt is megoldhatók (pl. ha nincs otthon senki legyen hűvösebb a nappaliban) és ugyanúgy takaríthatunk meg vele költséget, ugyanakkor a megtakarítás mértéke várhatóan kisebb, mint egy radiátoros fűtés korszerűsítéssel.

Padlófűtés esetén lehetőség van padló érzékelő használatára is, így a fűtés értékét nem a szoba levegőjének, hanem a padló hőmérséklete alapján tudjuk beállítani. Ez különösen fontos lehet pl. speciális padló burkolatok esetén is, ahol előírás szerűen nem szabad átlépni bizonyos hőfokot, különben a burkolat sérülhet.


Az elektromos fűtés



Elektromos fűtés alatt olyan fűtési megoldásokat értünk, amelyek az elektromosságot használják fel hő előállítására. Elektromos fűtőtestek, radiátorok, fűtőszőnyegek, fűtőszálak, filmek, panelek stb. Jelen témakörben nem foglalkozunk az elektromos kazánokkal, a hőszivattyúkkal, ezek működését tekintve a radiátoros és padlófűtéses fűtési megoldásoknál leírt módon kezelhetők. Az inverteres klímákkal történő fűtést sem említjük itt, ezt a klimatizálási funkciókkal valósítjuk meg csak nem hűtünk, hanem fűtünk vele.

Bármilyen elektromos fűtőtestről is legyen szó, a feladatunk azonos a többi fűtési módszernél leírtakkal. Mérnünk kell a helyiség hőmérsékletét és ha ez alacsonyabb a kívánt értéknél, be kell kapcsolnunk a fűtőtestet, majd a kívánt hőmérséklet elérését követően ki kell kapcsolnunk azt. Természetesen mindezt csak akkor, amikor mi szeretnénk.

A felhasznált eszközöket tekintve a szoba termosztátok, amelyek mind a hőmérséklet mérését, mind a kapcsolást el tudják végezni, nagyon hasonlítanak a vizes fűtésnél használtakhoz, a funkciójukat tekintve azonos feladatot látnak el. Ezen kívül használhatunk független hőmérőket és kapcsolókat, amivel vezérelni tudjuk az elektromos fűtőtestet.

Léteznek olyan elektromos fűtési megoldások, amelyek a padlót fűtik (elektromos padlófűtés). Ebben az esetben is van lehetőség pl. padlóérzékelő használatára.


Fan-coil

Egy kicsit öszvér megoldásnak tekinthető a fan-coil fűtés/hűtés, mivel némileg ötvözi a hagyományos melegvizes radiátoros fűtést az elektromos fűtéssel. Ez egy lamellás hőcserélő felület, amelyen egy ventilátor segítségével a helyiség levegőjét átáramoltatjuk. A hőcserélő csövekre erősített apró bordák sokasága, ezáltal többszörösére megnövekedik a hőleadó felület egy hagyományos radiátorhoz képest.

A nagy hőcserélő felület és a ventilátoros levegő keringtetésnek köszönhetően a berendezés hűtésre is alkalmas, amennyiben hideg vizet keringtetünk rajta keresztül. Léteznek 2 és 4 csöves fan-coil berendezések. A kétcsöves változat egyszerre csak egy funkciót képes ellátni. Vagy fűt, vagy hűt, ezt a gépészeti helyiségben kell központilag beállítani. A 4 csöves verzió mindkettőt tudja egyszerre, attól függ, hogy az adott helyiségben mire van szükség.


Az okos otthon rendszernek a fan coil vezérlése sem okoz gondot, speciálisan fan-coil vezérlésre készült termosztátokkal ugyanazt a kényelmet és hatékonyságot élvezhetjük ebben az esetben is, mint bármely korábban felsorolt fűtési módszer esetében.



Ahogy a három részes sorozatból kiderül, majdnem mindegy milyen fűtési megoldást alkalmazunk otthonunkban, mert azt valószínűleg viszonylag egyszerűen képes irányítani okos otthon rendszerünk és ezáltal a megszokottnál magasabb komfort érzetet biztosítja számunkra úgy, hogy a lehető leggazdaságosabban üzemelteti azt igényeinknek megfelelően.

Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen segítünk csökkenteni fűtés számláját és kényelmesebbé tenni otthonát.

Kérje INGYENES konzultációnkat, visszahívjuk Önt!

Okos funkciók: Intelligens fűtés vezérlés 2. rész - Radiátoros fűtés

Az előző részben általánosan leírtuk, hogy miért jó a fűtés vezérlés, mivel tud többet nyújtani egy okos otthon rendszer által irányított fűtés egy programozható termosztáthoz képest. A sorozat jelen részében azt fogjuk megmutatni, hogyan tudjuk egyszerűen átalakítani meglévő radiátoros fűtésünket intelligens fűtésre anélkül, hogy olyan átalakításokat kellene végeznünk, ami bontással, kosszal jár (amit senki nem szeret).

Hogyan tudjuk a radiátorokon a fűtésünket szabályozni

A radiátoros fűtésnél nem létezik túlzottan sok variáció arra, hogy a radiátor által leadott hő mennyiségét szabályozzuk. A radiátorokon általában van egy bejövő vízvezeték és egy elmenő víz vezeték. A bejövő vízvezetéken érkezik a melegvíz a radiátorba, majd azon keresztül folyva (és közben felmelegítve ezzel a radiátort magát) távozik az elmenő víz vezetéken. A szabályozás lényege tehát az, hogy valamilyen szelep segítségével be tudjuk állítani a radiátoron átfolyó melegvíz mennyiségét.


Szabályzás hagyományos golyósszeleppel 

Amikor meleg van zárunk kell rajta, amikor hideg van pedig nyitnunk. A komfort fenntartása folyamatos „tekergetést” kíván, amit általában nem teszünk, ezért szinte folyamatos túlfűtés tapasztalható. Ezt jellemzően szellőztetéssel oldjuk meg (azaz az utcát fűtjük). Alkalmazása korszerűtlen és gazdaságtalan.


Szabályzás termosztatikus szeleppel

A helyiség hőmérsékletét automatikusan állandó értéken tartja. Automatikusan nyit és zár. Alkalmazása optimális komfortot biztosít és gazdaságos.


Szabályzás elektronikus radiátor termosztáttal

A helyiség hőmérsékletét automatikusan állandó értéken tartja. Automatikusan nyit és zár. Tetszőleges időprogram szerint csökkentett fűtési periódus és távollét üzemmód is programozható. Alkalmazása kiváló komfortot biztosít, ez a leggazdaságosabb szabályozási mód.



Megtakarítási lehetőségek

Jelentős energiát takaríthatunk meg azzal, ha korszerűsítjük radiátoraink szabályzó egységeit. Egy hagyományos golyósszeleppel történő szabályozáshoz képest termosztatikus szelepekkel a fűtési szezonra vetítve akár 20% költségmegtakarítás érhető el. Ehhez képest, ha a szabályzást programozhatóvá tesszük elektronikus radiátor termosztáttal, úgy további 10% megtakarítás érhető el a teljes fűtési szezonra vetítve.

Ha tehát egy hagyományos golyósszelep megoldást váltunk ki intelligens megoldással, úgy közel 30% energia költséget takaríthatunk meg.

Radiátoros fűtési rendszerek kialakítása - Csőhálózat szempontjából

Az ábrán látható milyen jellemző kialakítási módja vannak a radiátoros fűtésnek. Az un. egycsöves kialakítási mód leginkább a régen épített lakótelepi panel lakásokra jellemző.

Sajnos az "egycsöves" kialakítású rendszerek nem alkalmasak okos fűtésvezérlés kialakítására, mivel ebben a rendszerben az összes radiátor sorba van kötve, így bármelyik szelep elzárása azt eredményezi, hogy az egész strangon megáll a fűtés.

Szabályozási módok, lehetőségek

Központi szabályozás

  • Annak a helyiségnek a hőmérséklete alapján indul vagy áll le az egész fűtési rendszer, amelyikben a hőmérséklet érzékelő vagy termosztát elhelyezésre kerül.
  • Több helyiségből álló lakásoknál mindig lesz alul vagy túlfűtött helyiség
  • Nem lehet a helyiségek hőmérsékletét külön időprogrammal vezérelni, így a hőfokcsökkentésből eredő energiamegtakarítás nem érvényesíthető

Helyiségenkénti szabályozás

  • Csak az a helyiség kerül fűtésre, amelyikben szükség van rá. Ha van indítandó kazán, azt a helyiségek külön-külön indítják azt.
  • A helyiségek funkciói alapján eltérő hőmérséklet állítható be.
  • Minden helyiségben külön hőmérséklet programozható a távol töltött időszakra, így jelentős energia takarítható meg.

Radiátoros fűtési rendszerek kialakítása - Energia előállítás helyének szempontjából

Alapvetően kétféle módon állítható elő a fűtéshez szükséges melegvíz. Egyedileg a lakáson belül, vagy a lakáson kívül.


Távfűtés, ház-központi fűtés

Távfűtés és ház-központi fűtés esetén a melegvíz előállítása a lakáson kívül történik és a csővezetékekben folyamatosan rendelkezésre áll. Ennek megfelelően alkalmas arra, hogy helyiségenkénti szabályozást alakítsunk ki, hiszen egy az okos otthon központ által irányított fűtési rendszerben, ha az adott helyiségben beállított hőfok szerint fűtés szükséges, az elektronikusan vezérelhető szelep kinyit, és a csővezetékben lévő víz a radiátoron keresztül áramolva felfűti a szobát a kívánt hőfokra. Átalakítás nélkül ezek a fűtési módok nem alkalmasak a központi szabályozásra (átalakítással, amennyiben erre lehetőség van, természetesen igen).

Központi fűtés

Központi fűtés esetén a legegyszerűbben kialakítható fűtési szabályzás a központi szabályzás. Ebben az esetben mindössze a központi termosztátot kell lecserélni egy az okos otthon központ által irányítható változatra. A helyiségenkénti szabályozás is könnyedén megvalósítható, ám ebben az esetben gondoskodni kell arról, hogy az egyes szobák fűtés igénye esetén a kazán indításra kerüljön, hogy előállítsa a szükséges melegvizet.

Átalakítás, bontás nélkül kivitelezhető meglévő ingatlanokban

A fentiek alapján tehát, ha a jelenlegi ingatlanban kialakított fűtési rendszer csővezeték hálózata ezt lehetővé teszi, bontás és átalakítás nélkül megvalósítható az okos fűtés kialakítása.

Szükséges

  • egy az igényeknek megfelelő vezérlőközpont,
  • az igényelt és kialakítható szabályozási mód alapján központi vagy radiátor termosztát(ok),
  • a rendszer telepítése, beüzemelése és programozása

és máris kezdődhet a következő fűtési szezon, ami alatt a rendszer már költséget takarít meg Önnek és korábban nem tapasztalt kényelmet biztosít.

Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen segítünk csökkenteni fűtés számláját és kényelmesebbé tenni otthonát.

Kérje INGYENES konzultációnkat, visszahívjuk Önt!


Olvassa el a sorozat többi részét is:

Okos funkciók: Intelligens fűtés vezérlés 1. rész - Általánosan a fűtés vezérlésről

A tavaszi, őszi és téli hónapokban otthonunk hőmérsékletét valamilyen fűtési módon melegítjük, hogy mindig a számunkra megfelelő hőmérsékletű levegő vegyen minket körül, növelve ezzel komfort érzetünket. Manapság már számtalan fűtési mód közül választhatunk a hagyományos vegyes illetve gáz tüzelésű radiátoros megoldásoktól egészen a napelemekkel táplált elektromos padló-, fal- és mennyezetfűtésig. Ahhoz, hogy a megfelelő hőmérsékletet tudjuk elérni lakásunkban használhatunk termosztátokat, ezekből létezik már előre programozható és vezeték nélküli változat is. Egy okos otthon rendszer által szabályozott fűtés, ennél jóval többet nyújt úgy, hogy mindeközben jelentős költségeket takarít meg számunkra.

Miért szabályozzuk a fűtést?

Miért jó nekünk, ha a fűtésünket szabályozzuk? Van erre egyáltalán szükség? A válasz egyszerű, igen van és ennek több oka is van.

  • A hőmérséklet az, ami leginkább befolyásolhatja komfort érzetünket.
  • Ha otthonunk több helyiségből áll, akkor bizonyára az egyes helyiségeknek más és más funkciója van, így hőmérséklet igényük is eltérhet egymástól.
  • A hőmérséklet csökkentésével Celsius fokonként nagyságrendileg 5%-kal csökkenthetjük az energia költségünket is!

Élettanilag a különböző funkciójú helyiségekben az emberi szervezetnek más-más hőmérsékletre van szüksége.

A fürdőszobában van szükségünk a legmagasabb hőmérsékletre, hiszen ott általában ruha nélkül tartózkodunk, a hálószobában pedig a legalacsonyabbra, hogy az alvás időnk legnagyobb részét tudjuk mélyalvással tölteni. A konyhában, ahol jellemzően ételt készítünk és valamilyen berendezés (sütő, főzőlap) hőt termel, nincs szükség rá, hogy túl melegre fűtsük, hiszen a környezet más források által is melegszik, a nappaliban pedig általában ruhában tartózkodunk, de előfordulhat, hogy sok ideig szinte mozdulatlanul (pl. olvasunk, TV-t nézünk), így ott a hálószobáénál melegebb, de a fürdőszobáénál hidegebb hőmérsékletre vágyunk.

A fenti példából jól látható, hogy ha minden helyiséget 23°C-ra fűtünk, akkor azon kívül, hogy lesznek helyiségek, ahol kényelmetlenül érezzük majd megunk a túl meleg miatt, rengeteg felesleges energiát is elhasználunk.

A fűtésvezérlés alapvető célja az, hogy a belső hőmérsékletet a külső és belső hatásoktól függetlenül folyamatosan a kívánt értéken tartsa. Ilyen hatások lehetnek beszűrődő napsugarak, kinti hőmérséklet, különböző eszközök által leadott hő (pl. sütő, TV készülék stb.), emberek hőleadása stb. A modern fűtésvezérlés célja ezen felül az, hogy mindezt akkor tegye, amikor nekünk erre szükségünk van, a lehető legkevesebb energia elhasználásával és a legnagyobb komfort megteremtésével.

Fűtési módok és lehetőségek

Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás és bizony manapság számos fűtési megoldással találkozhatunk lakásokban és ezek legkülönfélébb variációival is. A hőforrás lehet valamilyen kazán (gáz, pellet, elektromos), hőszivattyú a hőleadó eszköz lehet radiátor, vizes rendszerű padló/fal/mennyezet fűtés, elektromos fűtőszál, fűtőfólia, elektromos radiátor, infra panel és még sorolhatnánk.

Akármelyik fűtési megoldásra keresünk megoldást a feladat lényege azonos:

  • Meg kell állapítanunk, hogy hány °C van az adott helyiségben
  • Ha alacsonyabb, mint a kívánt hőmérséklet, akkor
  • Be kell kapcsolnunk a hőforrást
  • Ha magasabb a hőmérséklet, mint amit szeretnénk, akkor pedig
  • Ki kell kapcsolnunk a hőforrást

Fűtési zónák

Ahhoz, hogy az otthonunkban a fűtést illetően a legnagyobb komfortot érhessük el, fel kell osztanunk azt úgynevezett fűtési zónákra. Egy-egy ilyen fűtési zóna magában foglalhat egy vagy több helyiséget figyelembe véve azt, hogy az adott zónában beállított hőmérsékletet szeretnénk elérni a zóna minden helyiségében. Ha tehát minden szobában egymástól eltérő hőfokot szeretnénk beállítani, vagy azonos hőfokot, de eltérő időben (pl. az egyik szoba lakója éjszaka dolgozik, így neki nappal kellenek azok a paraméterek, mint a másik szobában lakónak, aki délelőtt dolgozik), akkor célszerű minden szobát külön-külön zónába tenni.
Minden zónában külön-külön beállíthatjuk, hogy mikor milyen hőfokra van szükségünk (pl. a fürdőszobában este 6 és éjfél között legyen 23 °C, egyébként pedig 18 °C elegendő). Az okos otthon vezérlő központ a zónában elhelyezett hőmérő segítségével figyeli a zóna hőmérsékletét és ha szükséges, akkor beavatkozik. Egy zónában akár több hőmérő is lehet és mindegyike alkalmazható arra, hogy a rendszer cselekedjen, ha szükség van rá.

Energia takarékosság

A fűtési zónák kialakítása és azok programozása segít abban, hogy a rendszerünk alkalmazkodjon az általános rutinunkhoz és ezáltal akkor működtesse a fűtést, amikor arra valóban szükség van, ezáltal akár 10-30% energiát megtakarítva. Ez a megtakarítás tovább növelhető ha:
  • Az okos otthon rendszer lekapcsolhatja a fűtést, amikor távozunk otthonról még akkor is, ha a program szerint még fűtenie kellene.
  • Ha az ablakok hosszabb nyitva tartásakor (szellőztetés) a rendszer leállítja az adott zóna fűtését, hogy megakadályozza a meleg kiengedését a szabadba. Az ablakok nyitásáról vagy ablak nyitás érzékelőkkel tudunk tudomást szerezni, vagy radiátoros fűtés esetén megfelelő termosztatikus vezérlőfejet felszerelve önmagától képes ezt a funkciót megvalósítani. 
  • Ha jelezzük a rendszernek, hogy hosszabb ideig nem leszünk otthon (pl. hétvégére vidékre látogat a család, vagy hosszabb nyaralását tölti valahol), így ilyenkor a megszokott zóna beállításokat a rendszer figyelmen kívül hagyja és csak az ilyenkor beállított minimum hőmérsékleten tartja az egyes zónákat.

Maximális kényelem - távoli hozzáférés

A programozott zónák segítenek a komfort érzetünk növelésében, hiszen azokban az időszakokban, amikor általában otthon tartózkodunk, minden helyiségben az általunk meghatározott hőmérséklet van. Meleg van a lakásban, mire haza érkezünk és kellemesen hűvös a hálószobában, mire aludni térünk. Ezt növelve lehetőségünk van arra, hogy a szokásainktól eltérő élethelyzetekre is reagálni tudjunk bárhol is tartózkodjunk épp.
Mobil alkalmazásnak köszönhetően mobiltelefonunkról bármikor és bárhol bele tudunk avatkozni az otthoni fűtés rendszerünk működésébe.

  • Ha a szokásosnál később érünk haza, ezt jelezni tudjuk a rendszernek és annyival később indítja a fűtést.
  • Ha a szokásosnál előbb, akkor úton hazafelé bekapcsolhatjuk a fűtést, így nem kell a hideg lakásba érkeznünk. Sőt! Ha szeretnénk a rendszerünk ezt meg is teszi helyettünk. Megfelelő beállítás esetén a rendszerünk képes a mobiltelefonunk GPS koordinátái alapján eldönteni, hogy hazafelé tartunk, így képes elindítani a fűtést és megtenni minden olyan dolgot, amit mi szeretnénk, hogy megtegyen, mire hazaérünk (akár kávét is főz ;) ).
  • Ha jelezzük a rendszernek, hogy hosszabb ideig nem leszünk otthon (pl. hétvégére vidékre látogat a család, vagy hosszabb nyaralását tölti valahol), így ilyenkor a megszokott zóna beállításokat a rendszer figyelmen kívül hagyja és csak az ilyenkor beállított minimum hőmérsékleten tartja az egyes zónákat.

Konkrét megoldási lehetőségek

A sorozat következő részeiben segítünk tájékozódni arról, hogyan is valósul meg mindez a hétköznapokban. Hogyan tudjuk megvalósítani mindezt akár egy 40 éve épült 10 emeletes panel lakásban bontás és átalakítás nélkül, vagy hogyan kombinálhatjuk az elektromos fűtést egy hagyományos vizes padlófűtéssel.


Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen segítünk csökkenteni fűtés számláját és kényelmesebbé tenni otthonát.

Kérje INGYENES konzultációnkat, visszahívjuk Önt!