2020. augusztus 1.

Okos funkciók: Intelligens fűtés vezérlés 3. rész - Padlófűtés, elektromos fűtés, Fan-coil

A sorozat előző részeiben megismerkedtünk azzal, hogy általánosan miért jó nekünk a fűtés szabályozás és azzal is hogyan tudjuk mindezt egyszerűen megvalósítani, ha radiátoros fűtésünk van, akár egy panel lakásban is. A mostani részben megtárgyaljuk mit tehetünk, ha hagyományos padlófűtési rendszerünk, vagy elektromos fűtésünk van. Persze mindezt a lehető legegyszerűbben.


Hogyan működik a padlófűtés

A hagyományos vízzel működő padlófűtés által nyújtott komfortot biztosan sokan szeretik. Működése abban megegyezik a radiátoréval, hogy melegvíz kering a rendszerben, azonban míg a radiátornál 1-1 célzott eszköz, maga a radiátor az, ami a hőt átadja a környezetének, addig a padlófűtés esetén a melegvíz a padlót melegíti fel, ami felmelegedését követően átadja azt a környezetének, az épület ezen szerkezeti eleme tehát maga a hőleadó eszköz is önmagában. A padlófűtés rendszerekben a keringetett víz hőmérséklete alacsony (40-50°C). A melegvíz lassan melegíti át a padló közegét, így lényegesen lassabban érzékelhető az adott helyiségben a fűtés eredménye, ugyanakkor a padozat hőtehetetlensége miatt jóval tovább képes átadni a leadott hőt, mint ameddig a fűtés valójában működik, azaz lassabban is hűl ki.

Technikai megvalósítását tekintve a kialakításra általában úgy kerül sor, hogy a kisebb és azonos funkciójú helyiségeket leszámítva minden helyiség legalább egy önálló fűtési körrel rendelkezik, azaz eleve úgy van kialakítva a fűtési rendszer, hogy alkalmas a helyiségenkénti fűtés szabályozásra is. Ezek a fűtési körök általában 1 vagy több un. osztó-gyűjtő csatlakozóban találkoznak, itt kerül elosztásra az ide érkező melegvíz az egyes körökbe és ide érkezik vissza a lehűlt víz is a helyiségekből. Az osztó-gyűjtő csatlakozókon szelepekkel van lehetőség az egyes körök melegvíz igényét szabályozni.

A feladat tehát nagyon egyszerű, nincs más dolgunk, mint az egyes helyiségekben mérnünk kell a hőmérsékletet, és ha az kevesebb, mint amit mi szeretnénk, akkor be kell kapcsoljuk a kazánt, hogy állítson elő melegvizet a fűtéshez és ki kell nyitnunk annak a fűtési körnek vagy köröknek a szelepét, ahova a melegvizet el kell juttatnunk.



Az első részben ismertetett időszaktól eltérő hőmérséklet kialakítását tehát padló fűtés esetén is egyszerűen meg tudjuk tenni, azonban érdemes figyelembe venni ezen fűtési módszer tehetetlenségi tényezőjét. Nem fogunk tudni gyorsan hőmérsékletet változtatni egy padlófűtéssel ellátott helyiségben, ha mégis ezt szeretnénk tenni, nem feltétlenül lesz gazdaságos a megoldás. Íme egy példa rá:


Ha a fűtési rendszerünknek megadjuk, hogy este 10 órától a fürdőszobában elegendő a 18°C, mivel akkor általában nincs használatban, akkor a fűtés este 10 órától ott leáll, a levegő lassal lehűl. Ha a reggeli családi napindításkor - ami reggel 6:30 és 7:15 között van - szeretnénk, hogy a fürdőszobában kellemes 22°C legyen, akkor bizony jóval 6:30 előtt el kell kezdeni fűteni a fürdőszobát ahhoz, hogy a lassú padlófűtéssel elérjük ezt a hőmérsékletet (sok tényezőtől függ, de legyen pl. 5:30, amikor indítani kell a fűtést). Miután a fürdőszoba felmelegedett és a fűtés kikapcsol, még akár 2-3 órán át is kellemes 22°C körüli hőmérséklet lehet a helyiségben, holott a család már rég iskolában, munkában vagy épp úton van. Látható, hogy bár a kényelem szempontjából elégedettek lehetünk, az energia hatékonyságot tekintve koránt sem. Az ilyen esetekre remek kiegészítő megoldást nyújthat egy elektromos fűtő berendezés (pl. elektromos radiátor stb.), ami gyorsan és rövid időre képes meleget előállítani és gazdaságosabban, mintha a teljes padlófűtési rendszerünket indítanánk be. Az ilyen rövid kampány szerű időszakokra az okos otthon rendszer képes az elektromos fűtést ugyanúgy munkára fogni és megvalósítani az általunk beállított hőmérsékletet.

Az előre jól behatárolható és nem rövid időre történő hőmérséklet módosítások természetesen itt is megoldhatók (pl. ha nincs otthon senki legyen hűvösebb a nappaliban) és ugyanúgy takaríthatunk meg vele költséget, ugyanakkor a megtakarítás mértéke várhatóan kisebb, mint egy radiátoros fűtés korszerűsítéssel.

Padlófűtés esetén lehetőség van padló érzékelő használatára is, így a fűtés értékét nem a szoba levegőjének, hanem a padló hőmérséklete alapján tudjuk beállítani. Ez különösen fontos lehet pl. speciális padló burkolatok esetén is, ahol előírás szerűen nem szabad átlépni bizonyos hőfokot, különben a burkolat sérülhet.


Az elektromos fűtés



Elektromos fűtés alatt olyan fűtési megoldásokat értünk, amelyek az elektromosságot használják fel hő előállítására. Elektromos fűtőtestek, radiátorok, fűtőszőnyegek, fűtőszálak, filmek, panelek stb. Jelen témakörben nem foglalkozunk az elektromos kazánokkal, a hőszivattyúkkal, ezek működését tekintve a radiátoros és padlófűtéses fűtési megoldásoknál leírt módon kezelhetők. Az inverteres klímákkal történő fűtést sem említjük itt, ezt a klimatizálási funkciókkal valósítjuk meg csak nem hűtünk, hanem fűtünk vele.

Bármilyen elektromos fűtőtestről is legyen szó, a feladatunk azonos a többi fűtési módszernél leírtakkal. Mérnünk kell a helyiség hőmérsékletét és ha ez alacsonyabb a kívánt értéknél, be kell kapcsolnunk a fűtőtestet, majd a kívánt hőmérséklet elérését követően ki kell kapcsolnunk azt. Természetesen mindezt csak akkor, amikor mi szeretnénk.

A felhasznált eszközöket tekintve a szoba termosztátok, amelyek mind a hőmérséklet mérését, mind a kapcsolást el tudják végezni, nagyon hasonlítanak a vizes fűtésnél használtakhoz, a funkciójukat tekintve azonos feladatot látnak el. Ezen kívül használhatunk független hőmérőket és kapcsolókat, amivel vezérelni tudjuk az elektromos fűtőtestet.

Léteznek olyan elektromos fűtési megoldások, amelyek a padlót fűtik (elektromos padlófűtés). Ebben az esetben is van lehetőség pl. padlóérzékelő használatára.


Fan-coil

Egy kicsit öszvér megoldásnak tekinthető a fan-coil fűtés/hűtés, mivel némileg ötvözi a hagyományos melegvizes radiátoros fűtést az elektromos fűtéssel. Ez egy lamellás hőcserélő felület, amelyen egy ventilátor segítségével a helyiség levegőjét átáramoltatjuk. A hőcserélő csövekre erősített apró bordák sokasága, ezáltal többszörösére megnövekedik a hőleadó felület egy hagyományos radiátorhoz képest.

A nagy hőcserélő felület és a ventilátoros levegő keringtetésnek köszönhetően a berendezés hűtésre is alkalmas, amennyiben hideg vizet keringtetünk rajta keresztül. Léteznek 2 és 4 csöves fan-coil berendezések. A kétcsöves változat egyszerre csak egy funkciót képes ellátni. Vagy fűt, vagy hűt, ezt a gépészeti helyiségben kell központilag beállítani. A 4 csöves verzió mindkettőt tudja egyszerre, attól függ, hogy az adott helyiségben mire van szükség.


Az okos otthon rendszernek a fan coil vezérlése sem okoz gondot, speciálisan fan-coil vezérlésre készült termosztátokkal ugyanazt a kényelmet és hatékonyságot élvezhetjük ebben az esetben is, mint bármely korábban felsorolt fűtési módszer esetében.



Ahogy a három részes sorozatból kiderül, majdnem mindegy milyen fűtési megoldást alkalmazunk otthonunkban, mert azt valószínűleg viszonylag egyszerűen képes irányítani okos otthon rendszerünk és ezáltal a megszokottnál magasabb komfort érzetet biztosítja számunkra úgy, hogy a lehető leggazdaságosabban üzemelteti azt igényeinknek megfelelően.

Ha felkeltettük érdeklődését, szívesen segítünk csökkenteni fűtés számláját és kényelmesebbé tenni otthonát.

Kérje INGYENES konzultációnkat, visszahívjuk Önt!