Az energia árak egyre magasabb szintje szinte mindenkit elgondolkodtat, hogyan tudná a rezsi költségeit kordában tartani anélkül, hogy drasztikusan változna a megszokott komfort érzete. Mind az ingatlanoknak, mind a benne élő családoknak más és más lehetőségei vannak a változtatásra, ám vannak olyan lehetőségek, amelyek kézzel fogható megoldást nyújtanak nekünk, részben vagy egészben eddig is rendelkezésünkre állt, de nem gondoltunk rá.
A Nap soha nem akkor süt, amikor szeretnénk?
Hazánk éghajlati adottságait tekintve, az ingatlanokban gyakorlatilag szinte egész évben energiát kell fordítanunk arra, hogy kényelmes hőmérsékletű levegő vegyen minket körül. A tél közeledtével, majd beálltával egyre több energiát fordítunk arra, hogy a zárt életteret, ahol tartózkodunk felmelegítsük, azaz fűtünk. Tesszük ezt gázzal, fával, elektromos energiával különböző módokon, ingatlantól és annak építési technológiájától függően többé vagy kevésbé hatékonyan. A nyári hónapokban arra fordítunk több energiát, hogy a körülöttünk lévő hőmérsékletet megfelelőre hűtsük, hogy pihentetően tudjunk aludni, vagy épp kellőképp koncentrálni a munkahelyünkön.
Ez a körforgás épp úgy igaz a lakóingatlanokra, mint a munkahelyeinkre. Ha jobban belegondolunk a Nap energiájával szoros összefüggésben tesszük mindezt, a baj csak annyi, hogy soha nem akkor van belőle elegendő, amikor kellene. Nyáron "túl sok van", télen pedig kevés 😀
Tudunk ezen változtatni és ezzel sok-sok energiát megtakarítani!
Megfelelően automatizált okos otthon megoldással azonban könnyedén kezelhetjük ezt helyzetet sőt, amellett, hogy a komfort érzetünkön javítunk, jelentős energiát takaríthatunk meg az alkalmazásával.
A nyári meleg és napos időszakokban rendszerint azért van szükségünk arra, hogy klimatizáljuk az otthonunk, mert mire hazaérünk a munkahelyünkről az ablakon át besütő nap hatására az egész lakás felmelegszik. Persze megtehetjük, hogy reggel nem húzzuk fel a redőnyöket, vagy az egyéb árnyékolókat, de viszonylag kevesen szeretnének egy barlangban élni, ráadásul a lakásban található egyéb élőlényeknek, mint pl. növények, háziállatok nem biztos, hogy jót tenne 2-3 hónap sötétség.
Egy vezeték nélküli okos otthon rendszer beépítése ma már nem elérhetetlen beruházás és felépítésénél fogva a legtöbb helyre egyszerűen, gyorsan és rombolás nélkül telepíthető. Egy ilyen rendszerrel akár időre programozva, akár a helyiségek hőmérséklete alapján automatizáltan történhet meg a lakás árnyékolása, ha nem vagyunk otthon. Értelem szerűen nincs szükség arra, hogy a déli vagy nyugati fekvésű szobákat besötétítsük délelőtt, ha még a keleti oldalt süti a nap és ugyanez fordítva is igaz, ahogy az is, hogy egy hűvösebb, borúsabb napon egyáltalán nincs szükség arra, hogy árnyékoljunk bármit is. Ezt a munkát rendszer helyettünk elvégzi, míg mi ugyanúgy tesszük a dolgunk, mint eddig. A különbség mégis óriási lehet, hiszen nem egy felmelegedett lakásba érkezünk haza, hanem egy kellemes hőmérsékletű otthonba és ehhez nem feltétlenül volt szükség arra, hogy bekapcsoljuk a klíma berendezést.
Egy napközben megfelelően árnyékolt lakás hőfoka 4-8 °C-kal alacsonyabban tartható hűtés nélkül! Talán könnyen belátható, hogy így vagy egyáltalán nincs szükség klíma használatára, vagy jóval kisebb hőmérséklet különbséget kell lehűteni, így jóval kevesebb energiára van szükség.
A téli hónapokban örülnénk a meleg napsütésnek, de sajnos jóval kevesebb jut belőle. Éppen ezért fontos, hogy napközben annyi napsütést engedjünk be az otthonunkba, amennyit csak lehet, hiszen a bejutó napsugarak felmelegítik otthonunk. Ablakos felületeink méretétől függően 1-4 °C-kal is melegebb lehet a benti hőmérséklet egy-egy napsütésben gazdag napon. Ha meggondoljuk, az átmeneti őszi és tavaszi időszakban nincs is szükség ennél több hőfok emelésre, hiszen még nem hűlt le annyira az idő. Ezt az energiát mind megspórolhatjuk a fűtésszámlánkból, hiszen az okos otthon rendszer gondoskodik róla, hogy az árnyékolóink napközben biztosan nyitva legyenek. Egy hűvösebb, szelesebb napon az árnyékolók leengedésével pedig segíthet azon, hogy a benti melegebb hőmérséklet nehezebben távozzon az üveg felületeken keresztül.